Nagy József, a 24.hu újságírója riasztó körképet fest a magyarországi vérplazmagyűjtés szabályozási hiányosságairól, amelyek lehetővé teszik, hogy kiszolgáltatott emberek saját egészségüket kockáztassák a megélhetésért.
A történet középpontjában egy mélyszegénységben élő, nyolcgyerekes, 29 éves nő áll, aki négy év alatt több mint ötszázszor – valószínűleg hatszáznál is többször – adott vérplazmát, bár a javasolt maximum évi 45 alkalom lenne.
“Marcsi” és sorstársai egy feltűnően egyszerű trükkel játsszák ki a rendszert: mivel a különböző plazmagyűjtő cégek nem látnak bele egymás adatbázisába, párhuzamosan járnak több helyre is. Volt, hogy a nő egyetlen napon három különböző állomáson is “megcsapoltatta” magát, vagyis néhány óra leforgása alatt teste hat literből álló vérének csaknem felét átforgatta a plazmaferezis gépeiben.
Ez a gyakorlat súlyos egészségügyi kockázatokat rejt: fáradékonyság, vénák hegesedése, gyengülő keringés, sorvadó immunrendszer, besűrűsödő vér, akár trombózis is kialakulhat. Marcsi egy még riasztóbb esetről is beszámolt: egy harminchárom éves férfi közvetlenül plazmaadás után tüdőembóliát kapott és életét vesztette.
A 24.hu újságírója már egy éve feltárta a helyzetet, de azóta sem történt érdemi előrelépés, pedig a megoldás kézenfekvő lenne: egy Nemzeti Keresztdonációs és Donorkizárási Regiszter bevezetése, amely összekapcsolná a tíz plazmagyűjtő vállalat félszáz állomásának rendszerét, így azonnal látszana, ha valaki máshol már adott plazmát a közelmúltban.
Mondhatnánk, hogy lassan őrlik az állami malmok, de ez esetben már inkább a teljes leállás jeleit látjuk. A regiszterről szóló törvény immár ötéves, a szoftver elkészült, a tesztelése lezajlott, a plazmagyűjtő cégek és az Országos Vérellátó Szolgálat mindent előkészített, de két kulcsfontosságú aláírás még mindig hiányzik.
Először is Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének kellene jóváhagynia, hogy a rendszer csak TAJ-számokat és a plazmaadások adatait tárolja. Ezután a belügyminiszternek ki kellene jelölnie a rendszer üzemeltetőjét egy végrehajtási rendeletben. Két aláírás, több éves várakozás.
A minisztérium szerint “a jogalkotás folyamatban van”, de talán érdemes lenne megkérdezni, pontosan milyen sebességgel. A Védettség Egyesület, a plazmaipar érdekképviselete 2024 szeptemberében levélben fordult a Belügyminisztériumhoz, decemberben kaptak egy “türelmet kérünk” választ, 2025 februárjában pedig újabb levelet nyújtottak be. Üzenetük tartalma lényegében: “még mindig várunk”.
A 24.hu által megszólaltatott, névtelenséget kérő szakértő nem finomkodik: “Súlyos mulasztás, a kiszolgáltatott donorok egészségének veszélyeztetése” – mondja a helyzetről.
Az ügy mélyebb társadalmi problémákra is rávilágít. Magyarországon az elmúlt 15 évben közel félmillió ember adott legalább egyszer vérplazmát. Sokan közülük nem önkéntes adományozási szándékkal, hanem a megélhetésért teszik ezt. Marcsiék havi háromszázezer forintos családi bevételét a rendszeres plazmaadás egészíti ki alkalmanként tizenötezer forinttal.
Ez felveti a kérdést: ha egyszer mégiscsak életbe lép a rendszer, és megszűnik a gyakori plazmaadás lehetősége, akkor mi lesz azokkal, akik mostanáig ebből etették a gyerekeiket? A generációs mélyszegénységben, munkahely és alapkészségek nélkül élő több százezer magyar számára a társadalom szinte kizárólag a vérükre tekint “erőforrásként” – és még ezt sem képes megfelelően szabályozni.
Miközben a bürokrácia fogaskerekei lassan őrölnek, vagy inkább teljesen berozsdásodtak, emberek tízezrei kockáztatják továbbra is az egészségüket napi betevőért. Valóban csak két aláírás hiányzik. Talán időszerű lenne elővenni a töltőtollakat.
Képünk illusztráció, forrása: Pexels
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
